Tisztelt Vendégünk!

Üdvözöljük a honlapunkon! Kérjük tekintse meg lenti információinkon túl a dokumentumok közt feltöltött Programfüzetet, összefoglaló kiadványt, a tagozati beosztást és a programot is. A Gyakran Ismételt Kérdések között igyekszünk minden érdeklődésre számot tartó kérdésre választ adni!

 

Megnyitó, tagozati ülés:

A program megnyitó: 2015. április 16-án 9 óra, SZIE Aula.
Kérem, hogy a Regisztrációs pultnál regisztrálni szíveskedjen a megnyitó előtt. A megnyitó helyszínére (SZIE Aula) kérem 8.55 percig érkezzen meg.

A megnyitó zárásaként közös fotó készül a konferencia résztvevőkkel az Aula lépcsősorán.

A tagozati ülések 10 órakor kezdődnek a programfüzetben meghatározott helyszíneken. A hallgatók maximum 15 percben mutathatják be a pályamunkájukat, majd 5 perc vita következik.

Meghívott vendégeink számára a programban meghatározott időintervallumokon belül van lehetőség az előzetesen megrendelt étkezésekre. Az étkezések igénybevételéhez tikettek állnak rendelkezésre a névjegy tartóban, melyet a regisztráció alkalmával kap meg. A vendégeink számára kávézás, ásványvíz fogyasztás  a Zsibongóban kialakított büfében történik a névjegycimkében található kávé és ásványvíz jegy ellenében.

 

A tagozati ülést követően az alábbi kulturális programokat látogathatják a konferencia résztvevők ingyenesen (a regisztrációs pultnál kérhető a tikett ellenében):

•    Királyi Váró: 13:00 – 15:00 óra között folyamatosan látogatható. A SZIE főépülettől 4 percnyi séta (Gödöllő vasútállomás). A tárlatvezetés folyamatos, megjelenő érdeklődők számától függ. Tárlatvezetéssel a múzeum megtekintése kb. 15-20 perc.
•    Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum: A SZIE főépülettől 1 percnyi séta. Tárlatvezetéssel indulnak csoportok 14:00 és 15:00 órakor. A teljes múzeum látogatása mellett lehetőség lesz gépek működés közbeni megtekintésére. A csoportokhoz tárlatvezetés közben is lehet csatlakozni. Tárlatvezetéssel a múzeum megtekintése kb. 60 perc.
•    Bagolygyűjtemény a KDKL-ben: A látogatás folyamatos 13:00-16:00 óra között tárlatvezetéssel. 14:00 és 15:00 órakor indulnak csoportok. Helye: A SZIE Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár. A program kb. 25-30 perc.

•    Teaház: Folyamatosan működő Teaházban lehet zenét hallgatni és beszélgetni.  Helye: Központi Kollégium B épület ,,C hall”.

Díszvacsora: Lázár Lovaspark, Domonyvölgy
A program azon vendégeink számára áll rendelkezésre, akik kértek vacsorát 2015. április 16.-ra.

Megközelítése: egyénileg (saját gépjárművel) vagy autóbuszos szállítással.

Saját gépjárművel: A 30-as úton Aszód felé haladva, a 36-os kilométer követ elhagyva útjelző tábla mutatja Domonyvölgy és a Lázár Lovaspark bekanyarodási helyét. A 30-as főútról balra kanyarodva kb. 800 métert kell haladni burkolt, kissé poros úton, mely út végén enyhén balra található a Lázár Lovaspark. Parkolás zárt területen, előzetesen rendszám leadása nem szükséges.

Autóbusszal: Buszok indulásának időpontjai a gálavacsora helyszínére (Domonyvölgy, Lázár Lovaspark) a SZIE Aula főbejáratának lépcsőjétől.
15:50 I. turnus indulása
16:20 II. turnus indulása
16:50 III. turnus indulása

A Lovasparkban kulturális program és vacsora várja a résztvevőket. A program végén, az autóbuszok visszaindulásának tervezett időpontja 21.30 óra. A személyautók az SZIE területén hagyhatóak, az autóbusz ide érkezik vissza Domonyvölgyből. Egy autóbusz a domonyvölgyi programot követően Budapest Deák térig beviszi a konferencia résztvevőket. Amennyiben ezt a szolgáltatást igénybe kívánja venni, kérem regisztrációnál jelezze ezt a kollégák számára az igényfelmérés miatt.

2015. április 17. péntek

Záró díjátadó ünnepség 10 óra, SZIE Aula

A záró díjátadó ünnepséget követően közös fotót készítünk a SZIE Aula lépcsősorán, majd az Alma Mater Étteremben a bejelentkezett vendégek számára (2015- április 17-re kért ebéd) Állófogadást tartunk.

 

 

Általános információk:

 

Regisztráció:

A konferencia regisztrációja a SZIE Aula melletti Zsibongóban lesz 2015. április 16-án (csütörtök)
7-15 óráig, április 17-én (péntek) 8-12 óra között. A 15-re szállást igénylők a Kollégiumban regisztrálhatnak szállásuk elfoglalásakor.

 

Szállás:

Amennyiben Ön a szolgáltatás igénylő lapon szállást kért, a szállása a SZIE Központi Kollégiumok B épületében lesz. A 2015. április 15-re (szerda) is szállást kért kollégák számára regisztrációt biztosítunk a kollégiumban. Szerda este 20 óráig kérjük a szállás elfoglalását. Csütörtökön a szállás egész nap elfoglalható. A szállást 2015. április 17-én 10 óráig el kell hagyni. A csomagok megőrzésére a ruhatárban lesz lehetőség.

 

Ruhatár:

2015. április 16-17-én ruhatárat biztosítunk a résztvevők számára a SZIE V. előadótermében (Aula melletti terem, Regisztrációval szemben)

 

Parkolás:

A honlapon megtalálható programfüzet végén található SZIE Campus térképen, vagy a megközelítés menüpont alján, a letölthető SZIE Campus térképen  jelöltük a nagyobb parkolókat a SZIE területén. A konferencia bizottság tagjai és meghívottjai részére fenntartjuk az Aula előtti és a Főépület előtti parkolókat. A rendészet segíti a parkolást. A szállóvendégek számára javasoljuk a kollégium parkolójának használatát. A SZIE egész területén ingyenes a parkolás. A gépjármű rendszámát nem kell előre megadni.

Kérjük, hogy a konferencia teljes ideje alatt viselje a névtáblát és a nyakpántot!
Az esti programok alatt is!

Programjainkat kövesse figyelemmel a konferencia honlapján: www.hrtotdk2015.gtk.szie.hu.

Várjuk Gödöllőn!

 

 
A szervezők

A XXXII. OTDK fővédnökei:

 

 

A rendezvényt az NTP-XXXII.OTDK-M-14-0003 számú " XXXII. OTDK Had- és Rendészettudományi Szekció szervezése, lebonyolítása" című projekt támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Tehetség Program és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet támogatásával és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közreműködésével!